Blog

x icon

Tudásunk elérhető számodra is

A szlovák élvonal még nem tart ott, hogy éves szinten kitermeljen egy-egy topligába igazoló játékost, de időnként akadnak olyanok, akiknek van jövője a legmagasabb szinten is. Adrian Zeljković ebben a szezonban olyan teljesítményt nyújt az FC Spartak Trnava színeiben, ami alapján rövidesen neki is kinézhet egy szintlépés.


borítókép

A szlovák Niké Liga nem mondható a térség legmagasabb minőségét képviselő bajnokságának, azonban így is képes időnként egy-egy olyan tehetséget kitermelni, akik topligás szerződést kapnak. Ez a fajta potenciális lehetőség a hazai labdarúgók mellett a környező országok tehetségeinek is esélyt kínál a kitörésre. Az előző évek során olyan futballisták igazoltak el a ligából, mint a lengyel Jakub Kiwior, a szlovén Andraž Šporar, a montenegrói Nikola Krstović vagy épp az magyar válogatottban szereplő Schäfer András.

Ezen az úton szeretne haladni Adrian Zeljković is, aki a szlovén bajnokságot hagyta el 2023 nyarán az FC Spartak Trnava kedvéért, hogy aztán új csapatában is rövid időn belül meghatározó játékossá váljon. Az első nagyszombati idénye során közel négyezer játékpercet töltött a pályán, Michal Gasparik vezetőedző több pozícióban is kipróbálta a középpályán. Már akkor is jól teljesített, de az új szezonra sikerült szintet lépnie, így pedig már a bajnokság egyik legjobb középpályásaként beszélhetünk róla.

zónatérkép

A percentilis értékről

A percentilis szó alatt azt értjük, hogy egy 100 fős rangsorból hányadik legjobb az adott illető (a századik a legjobb).


VÉDEKEZÉS

A Spartak modern futballt próbál játszani labda nélkül, a csapatszintű védekezés a támadókkal kezdődik. A magasra tolt letámadás során a két szélső kap kulcsfeladatot, hogy ívelt futásokkal helyezzenek nyomást az ellenfél védőire, miközben a csatár visszalépve a labdabiztos hatost igyekszik kivenni a játékból. A középpályások ennek nyomán a kompakt szerkezet megőrzése révén feljebb tolódnak, kivétel a hatos poszton szereplő Zeljković. Neki a felívelések során van kifejezetten fontos feladata, de ez az attribútumai ismeretében nem meglepő, ugyanis megtestesíti a fizikális szörnyeteg jó értelembe vett kifejezését. A 192 centiméteres magassága, mezomorf testalkata és kiváló adottságai révén igazán impozáns jelenség a pályán, akiről első ránézésre is tudni lehet, hogy nem akar vele párharcokat vívni az ellenfél.

Minek okán a nagyszombati együttes a leghatékonyabb védelemmel rendelkezik a mezőnyben, így a labda nélküli játék egyértelműen ligaelitnek nevezhető. Amellett, hogy ők kapták a legkevesebb gólt, a legkevesebb lövést is engedik az ellenfeleknek. A védekezés kulcsa a centrális területek lezárása, melyben értelemszerűen fontos feladat hárul a hatos poszton szereplő Zeljkovićra is.

  • Védekezési intenzitás – 80. percentilis
  • Szerelések – 80. percentilis
  • Megelőző szerelések – 76. percentilis
  • Labdaszerzések – 69. percentilis
  • Védekező légi párharcok – 76. percentilis

A mutatói egészen magas szintű teljesítményt írnak le, ráadásul térlátása és taktikai érzéke révén megannyi esetben a helyezkedésével is megalapozza a sikerességét. Folyamatosan szkenneli a környezetét, igyekszik mindig pontosan felméri a helyzetét a társakhoz képest, s szükség esetén nagy területet is le tud fedni, ha elcsúszás, vagy rossz tolódás lépne fel a többiek részéről.

védekező mezőnymunka ábra
Fogalmak: Defending workrate = Védekező mezőnymunka, Pointmap = Ponttérkép, Air challenge = Fejbárbaj, Clearance = Felszabadítás, Foul = Megelőző szerelés, Interception = Szabálytalanság, Tackle = Szerelés

LABDÁS JÁTÉK

Az előző idényben még fel lehetett róni Zeljković esetében a progresszivitás hiányát, mert bár kivette a részét a passzjátékból, de többnyire csak a labdajáratásban, a kockázatkerülő átadások formájában. Ehhez képest a 2024-25-ös kiírásban központi alakjává lépett elő a csapat labdás játékának. A Spartak a magasra tolt védekezése okán sok labdát szerez meg már az ellenfél térfelén, ebből adódóan sok átmenet van a mérkőzéseiken. Amikor viszont hátulról építkeznek, akkor nem középen próbálják meg feltörni az ellenfeleket, sokkal inkább törekednek a széleken történő támadásépítésekre. Ehhez szükség van arra a típusú játékosra a középpályán, aki magára vállalja a forgatásokat, a progresszív passzokat az oldalvonalak irányába. Ezt a szerepet vette át idénre a szlovén, akinek ennek nyomán látványos javulás mutatkozik látható a mutatóiban is.

  • Labdaérintések
    • 2023-24 – 95,54/90 – (64. percentilis)
    • 2024-25 – 107,52/90 – (87. percentilis)
  • Támadóharmadon belüli labdaérintések
    • 2023-24 – 17,02/90 – (21. percentilis)
    • 2024-25 – 26,07/90 – (53. percentilis)
  • Boxon belüli labdaérintések
    • 2023-24 – 3,11/90 – (68. percentilis)
    • 2024-25 – 4,13/90 – (78. percentilis)
összehasonlító ábra
Fogalmak: Verticality = Vertikalitás, Carry = Labdavezetés, Ball retention = Labdabiztonság, Possession involvement = Labdabirtoklásban való részvétel, Box involvement = Tizenhatoson belüli jelenlét, Final third involvement = Támadó harmadbeli jelenlét

A több labdaérintésből következően többször passzol. Noha nem szignifikáns a javulás, de az új szezonban sokkal jobban teljesít a támadásépítést és a labda előre juttatását leíró passzok tekintetében. Ami pedig külön pozitívum, hogy a megemelkedett mennyiség, nem ment a hatékonyság rovására.

  • Passzok
    • 2023-24 – 41,36/90 – (68. percentilis)
    • 2024-25 – 47,12/90 – (89. percentilis)
  • Passzhatékonyság
    • 2023-24 – 89% – (92. percentilis)
    • 2024-25 – 88% – (91. percentilis)
  • Progresszív passzok
    • 2023-24 – 6,66/90 – (38. percentilis)
    • 2024-25 – 10,44/90 – (87. percentilis)
  • Progresszív passzok hatékonysága
    • 2023-24 – 78% – (91. percentilis)
    • 2024-25 – 82% – (96. percentilis)
  • Támadóharmadba juttatott passzok
    • 2023-24 – 5,61/90 – (51. percentilis)
    • 2024-25 – 8,79/90 – (93. percentilis)
  • Támadóharmadba juttatott passzok hatékonysága
    • 2023-24 – 77% – (94. percentilis)
    • 2024-25 – 81% – (93. percentilis)
  • Boxon belülre juttatott passzok
    • 2023-24 – 1,01/90 – (13. percentilis)
    • 2024-25 – 1,65/90 – (29. percentilis)
progresszív passzok ábra
Fogalmak: Progressive passes = Progresszív passzok, Typical passes = Jellemző passzok, Low intensity = Alacsony intenzitás, High intensity = Magas intenzitás

A középpályás progresszív passzait bemutató vizualizáció remekül szemlélteti a csapat azon elképzelését is, hogy a széleken próbálják meg többnyire megbontani az ellenfél védelmét. Márpedig azzal, hogy a nagyszombati csapat Zeljković labdás játékban való nagyobb szerepvállalása révén hatékonyabban juttatja előre a labdát a szélek irányába, neki is akad egy-egy alkalma megérkezni a kapu elé. Ennek folyományaként a passzjátéka ezen részében is javulás tapasztalható, de itt azért nem arról van szó, hogy ez jellemezné a játékát.

  • Kulcspasszok
    • 2023-24 – 0,07/90 – (28. percentilis)
    • 2024-25 – 0,18/90 – (53. percentilis)
  • Lövéshez vezető passzok
    • 2023-24 – 0,25/90 – (9. percentilis)
    • 2024-25 – 0,71/90 – (53. percentilis)
  • Várható asszisztok
    • 2023-24 – 0,01/90 – (11. percentilis)
    • 2024-25 – 0,07/90 – (58. percentilis)
  • Gólpasszok
    • 2023-24 – 0,00/90 – (1. percentilis)
    • 2024-25 – 0,06/90 – (62. percentilis)
várható veszély ábra
Fogalmak: Expected thread (xT) = Várható veszély, Heatmap = Hőtérkép, Low intensity = Alacsony intenzitás, High intensity = Magas intenzitás

Azonban ahogy azt ez a vizualizáció is mutatja, a képzeletbeli határvonal esetében a semleges és a támadóharmad környékén mozog. Ennek okán a kapura nem is igazán veszélyes, meccsenként egy lövése van, az is rendszerint a tizenhatoson kívülről.


ÖSSZEGZÉS

Amennyire tudni lehet, már a télen is volt érdeklődés Zeljković esetleges szerződtetése iránt, de szezon közben nem akarta őt elengedni a Spartak. Ez az idény egyértelműen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy készen áll a szintlépésre, főleg akkor, ha a magasabb szintű bajnokságra is meg tudja őrizni a fejlődési ívét. Erre szüksége lesz, de minek után még csak 22 éves, így minden esélye meg van arra, hogy topligás futballista legyen belőle a jövőben.