Az angol Charles Reep repülőezredest tartják a futball első adatelemzőjének, aki kétes értékű statisztikáival évtizedeken keresztül arra biztatta a menedzsereket, hogy a hosszú labdákat tekintsék a játék alapjának. Kontárkodása odáig vezetett, hogy Anglia végül nem jutott ki az 1994-es világbajnokságra.

Charles Reep, a Királyi Légierő tisztje a ’30-as években rajongott Hertbert Chapman Arsenaljáért, amely WM-formációjával forradalmasította a labdarúgást. Reepet a II. világháború idején Németországba helyzeték át, de amikor 1947-ben visszatért Angliába, csalódottan vette tudomásul, hogy az angol futball átvette ugyan Chapmantől a WM-rendszert, de a mögötte álló elgondolásokat már nem. 1950. március 18-án telt be nála végleg a pohár, amikor a Swindon Town–Bristol Rovers meccs első félidejében a hazaiak lassú támadásokat vezettek, a kapu előtt pedig eredménytelennek mutatkoztak. Reep szerette volna jobban megérteni a Swindon játékát, ezért elővett egy tollat és egy füzetet, és elkezdett feljegyzéseket készíteni a támadásokról. A statisztikái szerint a Swindon 147 támadást indított a második félidőben, amelyekből végül egy gólt szerzett. Reep ezt kivetítette az egész meccsre, és azt mondta, hogy ha egy csapat átlagosan 280 támadást kezdeményez, és ezekből átlagosan két gólt szerez, akkor mindössze 0,71 százalékot kellene javulnia meccsenként a háromgólos átlaghoz.

Reep ezt követően szüntelenül jegyzetelni kezdett a meccseken, és nagyon hamar a profi futball első adatelemzőjévé nőtte ki magát. „1950-ben még egyáltalán nem volt hagyománya az ilyen számításoknak, de éppen azért kezdtem dolgozni, hogy ez megváltozzon. [...]Kilenc gólból csak kettő születik legalább négy passzt követően.” Szezononként átlagosan 40 meccset nézett meg és jegyzetelt le, ami meccsenként körülbelül 80 munkaórát jelentett a számára. A napnyugta után játszott meccseken gyakran bányászsisakban üldögélt a lelátón, és a lámpa fénye alatt jegyzetelt aprólékosan. 1951-ben a másodosztályú Brentford akkori menedzsere, Jackie Gibbons részmunkaidős állást ajánlott neki, hogy számításaival segítsen a csapatnak elkerülni a kiesést. Reep segítségével a Brentford megduplázta meccsenkénti góljai számát, és az utolsó tizennégy meccséből tizenhármat megnyert, amivel megmenekült a kieséstől.

A következő szezonban a Királyi Légierő áthelyezte Reepet Birminghambe, ahol megismerkedett a Wolverhampton Wanderers menedzserével, Stan Cullisszal. Cullis hasonló pozíciót ajánlott fel Reepnek, mint Gibbons a Brentfordnál, Reep számításai pedig megerősítették mindazt, amit Cullis ösztönösen érzett, és kettőjük között gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki. Reep az évek alatt saját játékelméletet fejlesztett ki: statisztikai alapon úgy vélte, hogy a túl sok passzolás csak időpocsékolás, ráadásul kockázatos is, mert a csapatok a rendezetlen labdavesztéseket követően kapják a legtöbb gólt. „A gólszerzés elsősorban rövid, gyors összjáték után lehetséges. Éppen ezért a győzelemhez vezető legrövidebb út a hosszú labdákon keresztül vezet” – állította.

1953 és 1967 között Reep és Bernard Benjamin, a Királyi Statisztikai Egyesület elnöke összesen 578 meccset vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy a gólokat mindössze öt százalékban előzi meg négy vagy annál több passz, és mindössze egy százalékban hat vagy annál több. Reep közbenjárásának köszönhetően a Wolves olyan direkt futballt játszott, hogy a játékosoknak gyakorlatilag tiltva volt az oldalpassz. Cullis ezenkívül elfogadta Reepnek a Maximális Gólszerzési Pontra (MAGOP) vonatkozó elméletét, mely szerint a legjobb gólszerzési esély érdekében a szélsőknek a hosszú kapufánál, az öt és feles környékének területén kell érkezniük vagy helyezkedniük. A közös munka végül eredményesnek bizonyult, mivel a Wolves három angol első osztályú bajnoki címet nyert az ’50-es években, de mint később kiderült, Reep módszerei több kárt okoztak az angol futballnak, mint hasznot.

Ahogy arra Jonathan Wilson is kitér Futballforradalmak című könyvében, Reep adatai azt mutatják, hogy az elemzett meccseken a csapatok az esetek 91,5 százalékában legfeljebb három passz után elveszítették a labdát. Ha a gólokat megelőző passzok száma nem változik, akkor az ilyen típusú, tehát legfeljebb három passzból álló támadásokból elért találatok számának is 91,5 százaléknak kell lennie, márpedig ha a direkt futball hatékonyabb lenne, akkor ennek a számnak magasabbnak kellene lennie. Reep saját maga mondta, hogy minden kilenc gólból csak kettő születik olyan támadást követően, amely három vagy több passzból épül fel – tehát kilencből hét (77,8 százalék) három vagy kevesebb passz után születik. Amennyiben igaz, amit ezek a számok mutatnak, tehát hogy nagyjából a gólok 80 százaléka születik legfeljebb három passz után, miközben a támadások 91,5 százaléka legfeljebb három passzból épül fel, akkor ebből az következik, hogy a három vagy kevesebb passzból álló támadások kevésbé hatékonyak, mint amelyek négy vagy több passzból állnak. Reep azonban nem vett számításba olyan eseteket, mikor például egy hosszú labdajáratást követően egy csapat veszélyes helyről harcolt ki szabadrúgást, amelyből aztán valóban egy passz már elég volt a gólhoz. Ahogy azt sem vette figyelembe, hogy a labdatartás mennyire fárasztja az ellenfelet, amely ellen később már könnyebb gólt szerezni. Az angol futball egyik sarokpontja tehát hibás statisztikai értelmezésre épült.

1955-ben Reep nyugdíjba vonult a Királyi Légierőtől, a Sheffield Wednesday pedig 750 fontos éves fizetést ajánlott fel neki megújítható szerződéssel, hogy elemzőként Eric Taylor menedzser mellett dolgozzon. Reep három évig maradt, első szezonjában a Sheffield feljutott az élvonalba, az utolsó idényben viszont a csapat kiábrándító szereplése miatt távozott. Reep a kulcsjátékosokra mutatott, akik szerinte nem voltak hajlandóak elsajátítani nézeteit. Karrierje hátralévő részében Reepnek megszűnt a közvetlen kapcsolata a klubokkal, de számos csapat menedzserét inspirálta munkájával. A hibás számítások és kritikák ellenére Reep nem hibáztatható egyszemélyben az angol futball intézményes rendszerének tönkretételéért. 1970 és 1980 között ideológiai vita zajlott a szövetségben, hogy az angol válogatottnak labdabirtoklás-alapú vagy direkt futballt kellene játszania. Reep utóbbi mellett érvelt, szemben az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) akkori technikai igazgatójával, Allen Wade-del.

Wade helyét azonban 1983-ban Charles Hughes vette át, akinek személyében Reep rokonlélekre talált. Innentől kezdve Reep nézetei képezték az angol futball megmásíthatatlan taktikai filozófiáját, amely Hughes híres The Winning Formula című kézikönyvének alapjául is szolgált. „A gólok 85 százalékát öt vagy annál kevesebb passz előzi meg, ezért a labdát mielőbb a Maximális Gólszerzési Pontra (MAGOP) kell juttatni” – szerepelt az edzők képzésének szolgálatába állított könyvben. Ugyanezeket a nézeteket vallotta Graham Taylor is, aki 1977 és 1987 között a Watford menedzsereként dolgozott, és öt szezon alatt a negyedosztályból az élvonalba vezette az együttest, ahol az 1982–1983-as szezonban ezüstérmes lett. 1990-ben Taylort nevezték ki szövetségi kapitánynak, de miután 1993-ban biztossá vált, hogy az angol válogatott nem jut ki a jövő évi világbajnokságra, Taylor lemondott. Hughes még egy évig maradt a szövetség technikai igazgatója, 1994-ben ő is távozott. Anglia csalódást keltő szereplésével Reep évtizedeken átívelő elavult nézeteinek végérvényesen befellegzett. Szerencsére 1992-ben megalakult a Premier League, ahol már különböző európai futballkultúrák találkoztak, és a technikai evolúciónak köszönhetően az adatelemzés terén is áttörés történt.

Forrás:

Jonathan Wilson: Inverting the Pyramid – The history of football tactics (2018.)

Simon Kuper, Stefan Szymanski: Fociológia (2014.)

(Borítókép: Charles Reep. Forrás: The Sun)