A Premier League nemrég befejeződött szezonja egy szempontból kísértetiesen hasonlít a 2018-19-es kiíráshoz, mivel akkor is a City lett végül a bajnok, ráadásul úgy, hogy mindössze 1 ponttal előzte meg a második helyezett Liverpoolt, akárcsak idén. Az aranyéremért vívott ádáz összecsapás tehát kétségkívül idén is rengeteg izgalommal szolgált az angol futball szerelmeseinek, unalmasnak a legkevésbé sem volt nevezhető Klopp és Guardiola újbóli egymásnak feszülése. De vajon igazságosnak mondható a végeredmény? Két részes elemzésünk első felvonásában a támadójáték minőségét hasonlítjuk össze, méghozzá a klasszikus- és a haladó statisztikai mutatók, valamint a történéseket mélyebben leíró paraméterek mentén haladva. A folytatásban pedig a védekezésre helyezzük majd a fókuszt és azt vizsgáljuk meg alaposan, hogy labda nélkül hogyan teljesített egymáshoz viszonyítva a két csapat.

Idegörlő végjáték

Noha a végső bajnoki sorrendet természetesen elsősorban a szerzett pontok határozzák meg, ugyanakkor egyáltalán nem tűnt elképzelhetetlennek egy olyan forgatókönyv megvalósulása, miszerint pontegyenlőség alakul ki a két vetélytárs között. Ebben az esetben pedig a gólkülönbség majd a több rúgott gól dönthetett volna, amire végül nem került sor, de éppen emiatt muszáj volt az utolsó pillanatig maximális koncentrációval játszani, illetve mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb találatot vigyék be az ellenfeleknek.

Sokáig úgy festett, hogy a Liverpool fejezi majd be a szezont több rúgott góllal, ám az utolsó néhány fordulóban egészen brutális fokozatba kapcsoltak a manchesteri kékek. Április végén egy laza 5-össel küldték haza a Watford-ot, hogy aztán 4-et vágjanak a Leeds United-nek, majd az Eddie Howe irányítása alatt kifejezetten bíztató jeleket mutató Newcastle és a szezon végére (szokás szerint) teljesen leeresztő Wolverhampton is 5-5 ízben kapitulált. Míg a City a hajrához érve olyan elánnal termelte a gólokat, hogy arra szinte szavak nincsenek, addig a Vörösök pont ellenkező ívet írtak le az utolsó néhány körben. Ez utóbbi jelenségen, noha a legkevésbé sem kell talán meglepődni, de az évad során lejátszott rekord számú mérkőzés (63) bizony számos ízben rányomta a bélyegét a végjáték során lejátszott, sorsdöntőnek titulálható találkozókra. Gondoljunk csak a Tottenham elleni ütközetre, ahol az 1-1-es végeredmény sokak szerint Klopp legénységére nézve volt hízelgő, és nem csak azért, mert Díaz egyenlítő találata egy megpattanó próbálkozást követően született, hanem azért is, mert szinte végig az volt a néző érzése, hogy zömében azért Conte akarata és elképzelése érvényesült. A City végül tehát úgy megnyomta a hajrát, hogy 1 híján majdnem 100 góllal abszolválták a PL szezont, a Liverpool pedig 94-szer vette be összességében az ellenfelek kapuját.

Összevetés a várható gólok alapján

A csapatok támadójátékának összevetése kapcsán mindenképpen figyelembe kell venni a várható gólok (expected goals - xG) mutatót is, amely a helyzetek minőségére helyezi a hangsúlyt és azt hivatott számszerűsíteni, hogy egy adott szituációból egy átlagos minőségű támadó a történelmi minta alapján milyen valószínűséggel szerez gólt. A City esetében évek óta olvasni olyan véleményeket, hogy mindenképpen kellene hozzájuk előre egy klasszikus gólvágó, aki könyörtelenül értékesíti az adandó lehetőségeket. Haaland személyében minden bizonnyal meg is érkezett egy ilyen típusú center, azt azonban nem lehet felróni kritikaként Guardiolának, hogy játékosai olyan nagyon pazarlóak lettek volna a mögöttünk hagyott szezonban. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy 90,88-as xG-re rúgták a 99 gólt. Ennél magasabb xG-t mindössze a rivális Liverpool-nak (93,75) sikerült összehoznia, ők viszont éppen annyiszor (94) zörgették meg a hálót, ahányszor az a modell szerint elvárható volt tőlük. Vagyis míg a bajnoki serleget bezsebelő City csapat szinten közel 9%-kal lőtte felül a várható góljainak számát, addig a Mersey-partiak „csak” a kötelezőt hozták, legalábbis ha a helyzetek kihasználását nézzük.

Érdemes alaposan szemügyre venni a várható gólok mutató időbeni alakulását is, ami egy átfogó képet ad számunkra a csapatok támadásban nyújtott konzisztenciájáról. Az 5 meccses xG mozgóátlag diagramról mindenekelőtt azt olvasható le, hogy a Manchester City jóval hektikusabb volt a helyzetek kidolgozásában, ami praktikusan azt jelenti, hogy a kilengések mértéke láthatóan drasztikusabb méreteket öltött náluk, mint a vetélytársnál. Sokáig 2-es xG körül ingadozott a manchesteri kékek görgőátlaga, majd Szilveszter előtt néhány nappal elérte az egészen döbbenetesnek számító 3,74-es (!) értéket. Ezután egy kifejezetten szignifikáns zuhanás következett, amit a február közepi 1,53-as átlag hűen tükröz.

A Vörösök plafonja a március eleji 3,25-ös középértékben csúcsosodott ki, míg az április második felében mért 1,62-es xG mozgóátlag bizonyult a mélypontnak. Az ábra alapján kijelenthető, hogy a december közepéig tartó periódusban a Liverpool dolgozott ki magasabb kvalitású lehetőségeket, majd január végéig bezárólag a City támadásaiban volt több potenciál. Ezután következett egy tél végétől március első feléig tartó Pool dominancia, hogy aztán az utolsó két hónapban ismét Guardiola csapata produkálja a jobb számokat az ellenfél kapuja előtti gólszerzési kísérleteket tekintve."Monchi"

A támadásban kulcsszerepet betöltő játékosok – Manchester City

A csapat szintű, egész idényre vonatkoztatott, aggregált xG index is megannyi tanulsággal szolgál számunkra, de hiba lenne nem számításba venni a játékosokra bontott egyéni produktivitási rátákat is. A 6. PL serlegét begyűjtő együttes egyik legmeghatározóbb játékosa idén is Kevin De Bruyne (KDB) volt, akinek a nevéhez fűződik a csapaton belül a legtöbb gól (15) és a legtöbb assziszt (8) is. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a szezon legjobbjának választott klasszis ugyan rendkívül gólerős évadot zárt, az alapozó xG mutatót (5,39) azonban olyan mértékben szárnyalta túl, hogy az már-már példa nélküli. A modell által prognosztizált 0,2-nyi gól helyett 0,57 találatot jegyzett 90 percre vetítve, vagyis közel háromszoros felülteljesítésről beszélhetünk az esetében. A City támadásaiban rejlő elképesztő potenciált mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 8 játékosuk is minimum 7 gólig jutott. Raheem Sterling (13) és Riyad Mahrez (11) pont annyiszor találtak be, mint amennyit a várható gól modell alapján remélhettel tőlük a szurkolók, Gabriel Jesus viszont nem jól sáfárkodott az adandó lehetőségeivel (11,18-as xG-re mindössze 8 gólt rúgott).

A 90 perce számított xG+xA paraméter jelzi talán leginkább a játékosok end produkt-ban való jeleskedését, amiben pedig az algériai (0,8) illetve a brazil (0,72) támadó muzsikált a legjobban, de a már korábban említett Sterling (0,69) és a szintén impozánsan játszó Phil Foden (0,62) sem vallott szégyent. Rajtuk kívül még a belga zseni (0,5) és az utolsó találkozón brillírozó Ilkay Gündogan (0,54) érte el a 0,5-ös határt. Az Aston Villától 117,5 millió euró fejében átcsábított Jack Grealish-nek ugyanakkor nem ez volt eddig a legcsillogóbb szezonja (3 gól, 3 gólpassz), persze Guardiola rendszerének követelményeit egyáltalán nem könnyű elsajátítani, ennél valószínűleg csak többet fogunk majd tőle látni az elkövetkező években. A haladó mutatói egyébként nem is festenek olyan rosszul, ugyanis 5,89-es xG-t és 5,00-ás xA-t csak összehozott a 26 éves angol támadó, a befejezések terén azonban kétségkívül van mit fejlődnie.

A 6-os poszton kirobbanthatatlan Rodri ezentúl nem csak az ellenfél támadásainak megakadályozásában tündökölt, hanem a helyzetbe kerülés (3,2-es xG) és a gólszerzés (7 találat) terén is abszolút hozzá tudott tenni csapata bajnoki címéhez. Joao Cancelo szintén remek szezont tudhat maga mögött, a 7 gólpassz persze önmagában nem feltétlenül predesztinálná sok szakértőnél az év csapatába való bekerülését. Annyi bizonyos, hogy házon belül nála többet pusztán Ederson játszott a PL találkozókon, vagyis Guardiola kihagyhatatlan fogaskerékként tekint(ett) a portugál „mindenesre”.

Természetesen nem csak a gólok és a gólpasszok, valamint az xG és xA mutatók jellemzik az adott játékos támadásban betöltött szerepének mértékét, hanem vannak egyéb fontos paraméterek is. Ilyen például a progresszív passzok száma, amelyből a legalább 1000 perccel rendelkezők közül Zinchenko (10,93), Cancelo (9,94) és Laporte (9,15) adta a legtöbbet 90 percenként. A kulcspasszok – olyan átadások, amelyek azonnali tiszta gólszerzési lehetőséget teremtenek a csapattársnak – terén az ukrán szélsővédő (0,88) mellett KDB (1,03), Grealish (0,92), Sterling (0,91) és Silva (0,85) a legjobbak, míg a támadóharmadba juttatott labdák alapján Laporte (11,43), Walker (10,2) és Rúben Dias (9,51) viszik a prímet.

A góllövésért és a támadások szervezéséért felelős játékosok pályán töltött idejét elemezve összességében leszűrhető, hogy a rotáció kérdését kiválóan oldotta meg a spanyol géniusz, ugyanis egyedül Bernardo Silva (3072) játszott 2500 percnél többet, a legtöbben a 2000-2500 perc közötti kategóriába sorolhatók. Mahrez (1642) a poszt-riválisaihoz képest valamelyest kevesebb lehetőséget kapott idén, ám a számai alapján joggal reménykedhet abban, hogy a következő szezonban meghatározóbb szerepben tud magának kivívni. Az, hogy Cancelo 3477 percet tudott vállalni, az óriási plusszt adott hozzá a City játékához, az ő jelenléte nélkül aligha lett volna ilyen szinten ütős és kiszámíthatatlan a támadások szövése.

A Liverpool támadásaiért felelős játékosok teljesítménye

Ha a City esetében igaz volt az a kijelentés, hogy meglehetősen kiegyenlített módon oszlottak meg a gólok a csapat játékosai között, akkor a Liverpool-nál éppen a fordítottjára lehetünk figyelmesek. A Vörösök bajnoki találatainak nem kevesebb, mint 57%-át (!) köszönhetik a Jota-Mané-Szalah triónak, és míg a manchesterieknél a középpályáról is bőven érkeztek fontos gólok, addig a Pool-nál lényegében, ha ez a hármas nem fogott ki éppen jó napot, akkor másban nem igazán bízhattak. Talán egy valaki kivéve, hiszen a télen a Porto-tól 47 millió euróért vásárolt Luis Díaz olyan gördülékeny módon vette fel a ritmust, mintha évek óta a PL-ben pallérozódott volna. A kolumbiai termése 4 gól és 2 előkészítés, ami egy debütáló fél szezon alatt egyáltalán nem rossz, főleg annak fényében, hogy ezt 1017 játékperc alatt sikerült felmutatnia.

Visszatérve a fő gólfelelősökre, elsőként Szalah teljesítményét kell talán megénekelni, aki ugyan az Afrikai Nemzetek Kupája (ANK) után már nem tudta megközelíteni az őszi szezonban nyújtott számait, de 23 találatával így is kiérdemelte a társgólkirályi címet (Szon-nal karöltve), és 13 gólpasszánál szintén senki nem tudott többet elérni. Egész idényre kalkulált 0,93-as xG+xA/90-es mutatója minden túlzás nélkül a világklasszis jelzővel illethető, bár a konzisztencia hiánya miatt ezzel a kijelentéssel lehet, hogy óvatosan kell bánni.

Mané és Jota nem csak az xG-t (15,28 vs 16,43)-, de a szerzett gólok mennyiségét (16 vs 15) tekintve is valamivel alacsonyabb, de még mindig kiemelkedő számokat produkált, és egyúttal az is látszik ebből, hogy mindketten a modell alapján várható effektivitással használták ki a helyzeteiket. A következő állítás helyességét még valószínűleg a legvérmesebb Liverpool drukkerek is megkérdőjeleznék első olvasásra, ettől persze még igaz. A portugál 90 percre vetítve xA-ban (0,15 vs 0,11) és tényleges asszisztban (0,14 vs 0,06) is a szenegáli előtt járt, az xG+xA-t tekintve pedig 0,16-os a kettejük közötti differencia (0,73 vs 0,57), ami marginálisnak aligha nevezhető. A nyáron kult hero-ként távozó Divock Origi 157 perc alatt 3 gólt termelt, és bár 0,95-ös gól/90-es indexe vitán felül parádés, a kis minta miatt azért érdemes a helyén kezelni.

Míg a City-nél konstatáltuk, hogy a középpálya alaposan kivette a részét a támadások felépítésében és nem ritkán a befejezésekben is maradandót tudtak alkotni (gondoljunk csak Gündoganra, Rodrira és Silvára), addig a Vörösöknél egészen más a helyzet. Keita mindössze 3, Henderson és Oxlade-Chamberlain 2, Jones és Thiago 1, míg Milner 0 találattal járult hozzá a közöshöz, ami hát finoman fogalmazva sem túl acélos. Ez a 6 játékos együttvéve 12 gólpasszt osztott ki, bár ebből 5 a csapatkapitány, 4 pedig a spanyol nevéhez fűződik, a többiek jóval lemaradva következnek csak mögöttük. 90 percre vetítve mindössze Keita xG+xA mutatója (0,27) éri el a 0,2-es határt, ami a manchesterieknél még Fernandinho-nak (0,22) is sikerült, a kékek 8-asairól nem is beszélve.

Az, hogy a középpályáról nem érkezett jelentős segítség az előrejátékot tekintve, annak egyik legfőbb oka a szélső védők szerepkörében keresendő. A bal szélen Robertson felfutásai és középre kanyarintott jellegzetes átadásai, míg a jobb oldali félterületben Trent Alexander-Arnold (TAA) fenomenális meglátásai bírnak felbecsülhetetlen értékkel a Liverpool számára, és Klopp rendszerében az ő feladatuk egészen egyedinek és unikálisnak mondható. A skót 3, az angol védő pedig 2 góllal abszolválta a 2021-22-es kiírást, a 9 illetve 11 gólpassz viszont sokkal jobban reprezentálja a csapatban betöltött kulcsfontosságú szerepüket. TAA 0,36-os xA/90-es mutatóját nagyon nehéz adekvát jelzővel illetni, talán a frenetikussal lehetne leginkább ezt a teljesítményt megragadni.

A Liverpool-nál TAA kezdőben elfoglalt helye nem is lehet kérdés, 90 percenként 13,22 progresszív passzt és 0,94 kulcspasszt osztott ki, valamint 8,43 támadóharmadba juttatott átadása volt. Előbbi kettő indexben verhetetlen a csapaton belül, míg utóbbiban mindössze Thiago (12,08) és Milner (8,84) előzi meg. A spanyol karmester egyébként a progresszív passzok számában (9,5) is egészen zseniális, akárcsak Robertson, aki 9,61 ilyen típusú passzt adott átlagosan. A kulcspasszok kiosztásában egyébként Szalah (0,85) és Díaz (0,71) fér még fel a csapaton belüli dobogóra.

A keret forgatásában ezúttal jóval nagyobb mozgástere volt a német edzőnek, köszönhetően annak, hogy a 2020-21-es szezonnal összevetve nagyságrendekkel kevesebb sérüléssel kellett megküzdeni. A támadók közül a legtöbb percet Mané (3026) töltötte a pályán, de Szalah sem sokkal marad el (2974), és Jota (2537) szintén kifejezetten mozgalmas idényen van túl. Díaz és Firmino (1062) megközelítőleg azonos mennyiségű lehetőséget kapott a bizonyításra. A középső hármasból rendre a Fabinho (2480) Henderson (2781) duó jelentette a stabil pontot, a bal oldali 8-as pozíciót pedig jellemzően Thiago (1639) foglalta el, a teljesítménye alapján abszolút megérdemelt módon.

Összegzés

Ahogy azt a két csapat 5 mérkőzésre számolt xG görgőátlagánál láttuk, az egyik alapvető különbség a konzisztenciában mutatkozott meg, ugyanis amíg a Liverpool relatíve kiegyensúlyozott módon alakított ki meccsről meccsre magas minőségű lehetőségeket, addig a Manchester City viszonylag álmoskásan kezdte a szezont, Karácsonyhoz közeledve viszont egészen hihetetlen ütemben kreálták az értékesebbnél értékesebb helyzeteket. A Vörösöknél a PL találkozókon a Szalah-Mané-Jota trió bizonyult messze a legeredményesebbnek a gólszerzést tekintve, azt viszont talán kevesen gondolták volna az idény kezdete előtt, hogy őket Fabinho (Firmino-val karöltve) követi majd a rangsorban. Ehhez képest a City ellenfeleinek minden bizonnyal több játékosra is alaposan oda kellett figyelni, ugyanis akár Rodri, akár Gündogan, akár Silva került helyzetbe, rendre könyörtelenül büntettek, a kékek támadóiról már nem is beszélve. A progresszív átadások vonatkozásában a szélső védők remek számokat produkáltak mindkét együttesnél, a kulcspasszok kiosztásában pedig a Mersey-partiaknál a Szalah-TAA duó, míg a Citynél a KDB-Grealish-Sterling hármas érdemli a legnagyobb dícséretet. És végezetül, de nem utolsó sorban megállapítást nyert, hogy Guardiola egyenletesebben osztotta el a támadói között a játékperceket, Klopp nem sok pihenőt adott a leggyakrabban pályára küldött front-three tagjainak.

(Borítókép: https://hesgoal.life/ )